Untitled Document
Vissza a nyitólapra!
Vissza a nyitólapra!
Untitled Document
 
Hírek/újdonságok | Interjúk | Program | Sajtófigyelő | Felhívások | Találkozások | Galéria | Elérhetőség
Regisztrációs adatbázis | Regisztráció ! | Üzenetek | Háromszék | Értéktérkép/körutak | Zarándokhelyek | Hasznos oldalak
 
     
 

Kovászna megye Románia második legkisebb megyéje. Többségében magyarok lakják. Régen Háromszék vármegye volt a neve, amely 1876-ban három kisebb közigazgatási egység, Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék egyesülésével jött létre. Háromszék a történelmi Magyarország második legkisebb megyéje volt, Ugocsa vármegye után.

» Erdõvidék
» Kézdiszék
     » Kézdivásárhely
» Orbaiszék
     » Kovászna
» Sepsiszék
     » Sepsiszentgyörgy

Fekvése
Az ország közepén, Erdély délkeleti részén helyezkedik el, a 25°32' és 26°18' keleti hosszúságok, valamint a 45°32' és a 46°18' északi szélességek között. Határos megyék keleten Bákó megye, Vráncsa megye, Buzău megye, északon Hargita megye, nyugaton és délen Brassó megye.

Lakossága
Kovászna megye lakossága az 1992-es népszámláláskor 233 256 fő, melynek 42%-a városlakó. 1999-re a lakosság már csak 230 542. 122 település található a megye területén. A 2002-es népszámláláskor 222 449 volt a lakosság száma, ebből 73.79 % magyar, 23.28 % román és 2.68 % roma. Magyarok ennél nagyobb arányban csak Hargita megyében vannak.

Domborzat
A megye legnagyobb részét a Barcasági-medence északkeleti része és a Felső-Háromszéki-medence foglalja el. Északi és keleti határain középmagas hegyek találhatók. A legmagasabb pont a Háromszéki-havasokban található 1777 méter magas Lakóca-tető, a legalacsonyabb pont az ágostonfalvi Olt-híd melletti erózió-bázis 468 méteres magassággal. A megye területének 44%-át erdő borítja.
Az északi hegységek nagy része vulkáni tevékenység során alakultak ki (zárójelben legmagasabb pontjuk): Déli-Hargita (1558 m), Csomád-hegység (1301 m), Nagy-Murgó (1016 m). Keleti hegységek: Répát-hegység, Nemere-hegység (1649 m), Háromszéki-havasok (1777 m), Bodzai-havasok(1479 m). A megye középső részén elterülő hegységek: Baróti-hegység (1017 m), Bodoki-hegység (1240 m).

Vizek
A megye két meghatározó folyóvize az Olt és a Feketeügy (az Olt legnagyobb mellékfolyója). A két legnagyobb állóvíz a 2 km hosszúságú Besenyői-tó és a 23 hektár területű Rétyi-tó.

Éghajlat
A megye mérsékelt kontinentális éghajlatú (forró nyarak, hideg telek), évi átlaghőmérséklete 2-7°C között változik. Az évi csapadékmennyiség a megyében 500 és 1100 mm között változik.

Gazdaság
Természeti kincsek:
• lignit (Barót környéke)
• ásványvíz (Bibarcfalva, Előpatak) – Európa borvízforrásainak 8%-a Hargita- és Kovászna-megyében található.

Települések
Városok (zárójelben a lakosság száma a hozzácsatolt településekkel együtt)
Sepsiszentgyörgy - megyeszékhely (68 359), Kézdivásárhely (22 912),Kovászna (12 515), Barót (10 498), Bodzaforduló (8626).

Községek
Árapatak, Barátos, Bardóc, Bereck, Besenyő, Bölön, Csernáton, Dálnok, Dobolló, Előpatak, Erdőfüle, Gelence, Gidófalva, Hídvég, Illyefalva, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kommandó, Kökös, Lemhény, Maksa, Málnás, Márkosfalva, Mikóújfalu, Nagyajta, Nagyborosnyó, Nagybacon, Oltszem, Réty, Sepsibodok, Sepsikőröspatak, Szentkatolna, Szitabodza, Torja, Uzon, Vargyas, Zabola, Zágon, Zágonbárkány;

Irodalom
• Kisgyörgy Zoltán: Erdővidék (Sepsiszentgyörgy, 1973);
• Kisgyörgy Zoltán: Barangolás Székelyföldön 3.: Kovászna megye (Pallas-Akadémiakönyvkiadó, Csíkszereda, 2000);

ERDŐVIDÉK    | fel

Erdővidék Háromszék (ma Kovászna megye) északnyugati részén terül el. Határai: keleten a Baróti-hegység, északkeleten és északon a Dél-Hargita, nyugaton pedig a Persány-hegység. Délen a köztudat Nagyajta-Bölön vidékéig tartja Erdővidéknek e tájat. Az Olt-völgy túlsó, nyugati pereme természetföldrajzi szempontból kiegészíti a vidéket. Így a földrajzi értelemben vett Baróti medence és a hozzátartozó Oltvölgy-szakasz szerves egésznek tekinthető. Ágostonfalva földrajzi helyzete, Ürmös és Apáca vidéke nyelvjárási sajátosságai e három falu Erdővidékhez tartozását támasztják alá.
Éghajlata és természeti körülményei kedvező életkörülményeket biztosítottak már az ősember számára is. A régészeti leletek tanúsága szerint Erdővidék területe az őskortól kezdve folyamatosan lakott volt. Mindeddig kevés kőkorszaki lelet került elő, annál több azonban a réz- és bronzkorra, illetve a vaskorra utaló leletek száma. A történeti források tanúsága szerint az ókorban és a népvándorlás korában is lakott volt a vidék, a dákok, rómaiak, gótok, gepidák, hunok, szlávok, avarok, besenyők több-kevesebb ideig laktak Erdővidéken. A honfoglaló magyarok is átvonultak itt. Erdővidék nyugati szélén húzódott a 11. század végi, 12. század eleji Magyarország keleti gyepűvonala. A székelyek 12. század végén telepedtek meg Erdővidéken. A telegdi székelyek szállásterületéből alakult ki a későbbi Bardoc fiúszék, a sepsi székelyek szállásterületéből pedig a későbbi Miklósvárszék. Erdővidéken található a Székelyföld három legrégebbi oklevelekben említett települése is: Nagyajta (1211), Miklósvár (1211) és Barót (1224). A települések nagyobbik hányada az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékben szerepel először, néhányuk pedig 18-19. századi. Napjainkban 25 települést sorolunk Erdővidékhez: Barót, Bölön, Bölönpatak, Nagyajta, Középajta, Miklósvár, Köpec, Köpecbánya, Bibarcfalva, Bodos, Kisbacon, Nagybacon, Magyarhermány, Szárazajta, Zalánpatak, Uzonkafürdő, Felsőrákos, Olasztelek, Bardoc, Erdőfüle, Székelyszáldobos, Vargyas, Ágostonfalva, Ürmös, Apáca. A vidék legjelentősebb települése Barót, mely 1968-ban nyerte el városi rangját.
A vidék természeti és altalajkincsekben egyaránt bővelkedik. A vidék legcsodálatosabb része a Vargyas-szoros, ahol 125 kisebb-nagyobb barlangot tartunk nyilván. Jelentős altalajkincse a vidéknek a rengeteg borvízforrás. Erdővidék méltán nyerte nevét, hisz hatalmas erdőrengetegek övezik, rendkívül gazdag és változatos élővilággal.
Lakóinak döntő többsége magyar nemzetiségű, az Olton túli Ágostonfalva román lakosságú, és több településen számottevő cigány közösség él.
Legendás helyek, gazdag épített örökség és néphagyomány, gyönyörű természeti környezet teszi titokzatossá, változatossá, egyedivé Erdővidéket. Ebből merítettek a magyar és az egyetemes kultúra, tudomány és történelem erdővidéki származású nagyságai is, kik innen indulva magukba szívták a táj szellemét és mindannyiuk munkásságában nyomon követhető a szülőhelyük iránti szeretet és ragaszkodás. Elég ha Benedek Eleket, Kriza Jánost, Baróti Szabó Dávidot, Gaál Mózes, Benkő József, Bölöni Farkas Sándort, Nagybaczoni Nagy Vilmost vagy Apáczai Csere Jánost említjük. Érdemes tehát Erdővidékre látogatni.

KÉZDISZÉK    | fel

Kézdiszék az az egységesnek mondható Kárpát-közti medencerész, de történelmi-néprajzi tájegység is, amely a Kézdivásárhelyi vagy Felső-Háromszéki-medence északi részét, benne a Szentföldnek nevezett katolikusok lakta északi peremvidéket, öleli fel. Délkeleti szögletében lenyúlik Maksáig, s Bita, Lécfalva, Barátos vonalán húzódik déli határa. Itt Sepsiszékkel, keleten pedig Orbaiszékkel határos. Bár az említett két székkel a 16. század végén Háromszékként emlegetik, egyházszervezeti szempontból külön esperességet képezett. Legfőbb vezetője itt is királybíró volt, akit a 17. század elejéig a fejedelem nevezett ki, majd a szék maga választotta meg. A magyar lakosság jelenlétét itt is csernátoni, torjai, gelencei, 12. századi leletek igazolják. A székelyek keletre telepítése már a 12. század középső harmadában elkezdődött ugyan, a dél-erdélyi Szászkézd környékiek valamivel később, a 13. század vége felé költöztek a keleti végekre, az így létrejött Kézdiszék nevében viszont megőrizték korábbi lakhelyük emlékét. A szék Sedis Kizd néven 1427-ben szerepel először oklevélben, bár 1307-ben már találkozunk a „Syculus de Kezdy”, 1320-ban pedig a „Siculi de Kezdy” megnevezésekkel. Magyarul 1466-ban fordul elő először „Kyzdy szék” néven. 1614-ben 2579 kaput számláltak össze a szék területén, 1703-ban 340-el többet. 1850-ben 38151 lélek lakta, az utolsó hazai népszámláláskor (2002) 51855 fő, a megye lakosságának 23,3 százaléka, melynek döntő többsége székely-magyar, 3069 lélek vallotta magát román nemzetiségűnek.
A kézdi székelyeknek is gond volt a megszerzett szabadságjogok megőrzése, megvédése, a határok védelme, az erőszakos katonáskodás, a megszámlálhatatlan ütközet, harc, melynek eredményeként többször becsapták őket, mint, hogy előnyökben részesültek volna. Itt mondták ki Háromszéken a jobbágyfelszabadítást Csernátonban, Kézdivásárhely talán legjelentősebb központja volt az 1848-1849-es háromszéki önvédelmi harcnak.

Kézdivásárhely    | fel

Egyike a legrégibb székely városoknak. Oda, ahol fekszik, a régészek római tábort helyeznek, s valóban később a felszínre is kerültek az erre utaló leletek. Találtak itt népvándorlás kori leleteket is. A 10. századból egy magyar fegyveres sírját tárták fel. Előbb Torjavására néven említették, a környékbeliek vásáros helye volt a medence közepén a Torja patak és a Kászon vize összeömlésének övezetében. Első okleveles említése egy 1407-ben kelt levélből ismert, minek 600 éves évfordulóját ebben az évben (2007) ünnepelte a „céhes város”. Luxemburgi Zsigmond emelte városi-vásáros rangra. Kézműipara és a rajta áthaladó kereskedelmi útvonal fokozta aránylag gyors fejlődését. János Zsigmond fejedelem 1562-ben kelt levelében már Kyzdy Wasarhel formában fordul elő. Az osztrák uralom, a Mária Terézia szervezte székely határőrség, a földrengések, éhínség, tűzvész és kolera fékezték fejlődését. 19. századi virágzó céhrendszere gazdasági erőt jelentett és 1848-1849-ben ez a város lett a szabadságharc és a háromszéki önvédelmi harc, az ágyú és hadianyaggyártás legjelentősebb háromszéki központja. Ezt tartjuk ma is Kézdivásárhely történelme legdicsőségesebb fejezetének. A 20. századi megyésítés erőteljes ipart épített ki a városban, de ez a rendszerváltás után zömében leépült, helyette más ipari cégek, kisebbek jelentek meg. A város a vidék szellemi és közművelődési központja lett. A 17. században úgy a katolikusoknak, mint a reformátusoknak itt már iskolájuk volt. A kantai római katolikus iskola a Háromszék első gimnáziuma. Mai épületét magyar állami támogatással az Erdélyi Római Katolikus Státus építtette a 20. század elején. Az iskolával szemben található a minorita rend ma romos állapotban látható barokk kolostora, melynek restaurálása ha lassan is, de elindult.
Gazdag a város hírlaptörténete. Itt jelent meg 1849-ben a Bem adományozta nyomdában a Székely Hírmondó, majd a Kézdivásárhely és Vidéke, a Székely Közlöny és a Székelyföld. Ezeket követte a Székely Híradó és a Székely Hírlap. A rendszerváltozás után a Székely Újság, majd a Székely Hírmondó új sorozata, valamint a Siculus Rádió örökíti meg a kortárs eseményeket.
A városkép szempontjából a település érdekessége, annak egyedi jellegét megadó udvarterei. Sajátos és a vidéken egyedülálló településforma ez, s így a történelmi belváros, és az azt körülölelő udvartér-hálózat építészettörténeti emléknek van nyilvánítva. Ma a város 73 ilyen sikátorszerű utcácskájában sétálhatunk végig. A várost számos építészeti értékkel bíró és jeles történelmi eseményhez köthető épület ékesíti: az egykori Városháza ma Céhtörténeti Múzeum, a Vigadó Művelődési Ház, a kantai római katolikus Szentháromság-templom, a Nagy Mózes nevét viselő volt római katolikus főgimnázium, a központi református templom, a székely katonanevelde épülete és még számos más műemlék.

(Kisgyörgy Zoltán)

ORBAISZÉK    | fel

Orbán Balázs Székelyföld leírása című munkája a magyarországi megyék megalkotása – 1876 – előtti esztendőkben jelent meg. Természetes, hogy az író a régi történelmi közigazgatási egységek – a székek – szerint állította össze, osztotta fel kötetekre művét. Ezt, az idők folyamán egyfajta történelmi-néprajzi tájegységgé szentesült beosztást követtük mi is. Ez a terület az egykori Háromszék, a mai Kovászna megye egyik legkeletebbre fekvő vidéke, amely érdekes, hogy nyelvjárásában, dialektusában is egy kis tájegységet képez. Falvainak lakói kevés kivétellel majdnem mind az „ié”-ző háromszéki nyelvjárást beszélik („milyen sziép kiék az iég, mijen sziép züöld a fű”). A történelmi Sepsi és Kézdiszék, valamint a keleti régi országhatár közé szorítva, Orbaiszék a Mezőföld (a Feketeügy síkja) keleti részét, a Háromszéki-havasok egy szakaszát és a hozzá tartozó hegylábi övezetet foglalja magába. A szakirodalom (Székely Zoltán, Benkő Elek) beszél arról, hogy itt már a 11. században magyar népesség élt, s ezt töltötte fel majd számbelileg később az a betelepülő székelység, amely a 12-13. századok fordulóján a délerdélyi Szászorbó környékéről érkezett erre a területre. Így aztán Orbaiszék a 14. századtól vált az akkori állam és magyar nyelvterület végbástyájává, hiszen az orbai székelyek legkorábbi okleveles említése 1396-ból való, 1419-ből a szék latin, majd 1466-ból annak magyar neve. Területe 750 négyzetkilométerre tehető, népessége, a 2002-es népszámlálás adatai szerint 30.012 fő, melynek túlnyomó többsége, 22.536 fő, magyar. Az Orbai név mára, csak egyetlen település, a Barátos községhez tartozó Orbaitelek falu nevében maradt fenn. Székhelye fekvésénél, adottságainál fogva, az azóta fürdővárossá nőtt Kovászna lett. Orbán a történelmi Orbaiszéken 17 lakott helyiséget sorolt fel: Barátos, Czofalva, Gelencze, Haraj, Hilib, Imecsfalva, Kovászna, Körös, Páké, Papolcz, Páva, Petőfalva, Szörcse, Tamásfalva, Telek, Zabola és Zágon. Ezeket mi, az azóta önálló községgé fejlődött Kommandóval toldottuk meg.

(Demeter László)

Kovászna    | fel

A történelmi Orbaiszék székhelyén vagyunk. Ezerhasznú gyógytényezői folytán Kovászna megye legmodernebb fürdővárosa. Tíz esztendő alatt, 2002-re, lakóinak száma mintegy ezer lélekkel csökkent. Jelenleg 11 000 lakosa van. A mintegy 3600 lelket számláló románság főleg a Vajnafalva nevű településrészen lakik. Önkormányzata alá tartozik, mint városi alárendeltségű település a 3 km távolságra fekvő Csomakőrös is.
Kis túlzással „az ezer borvizek városa” néven is emlegetik. Valóban altalajában jelentős savanyúvíz tartalékok vannak. Különleges földtani érdekesség az, hogy a vidék üledékes kőzetekből épül fel, míg az ásványvizet létrehozó széndioxid-szénsav vulkanikus eredetű. A pincék és a kútak is tele vannak az egyébként életveszélyes széndioxiddal, melyet a helybeliek „doh” néven emlegetnek. Helyi szólásmondás: „béfekszem a pincébe” (értsd: öngyilkos leszek). Ez a gáz ugyanis a földkéreg repedésrendszerén át idáig vándorol - migrál - a Csomád-hegytömb vidékéről. Értágító hatásáról már rég tudnak, s gázfürdőkben (mofettákban), mint az utóvulkáni működés termékét használták. Nagyon régóta ismerheti az ember a táj savanyúvizeit. A város neve a szláv eredetű „kvasna” szóból eredhet, ami - akárcsak nagyanyánk kenyértészta kelesztéséshez használt kovásza - savanyút jelent. Ismert ugyanis, hogy az első székely-magyar népesség letelepedése előtt, a 8-9. században szláv népesség lakta ezt a tájat. Gyógyvizeinek kémiai „vegybontását” Hankó Vilmos (1854-1923) budapesti ásványvíz kutató végezte el. Az első elemzések 1773-ból származnak. A Horgász forrás vizét palackozták is, 1882-ben a tireszti kiállításon aranyérmet kapott. Ásványvizét, szénsavgázát ma is palackozzák, de leginkább fürdőkúrára használják fel. Úgy az ásványvizet, mint a mofettagázt – több mellékkezeléssel együtt – a szív-érrendszeri betegségek tüneti kezelésében, mint természetes gyógytényezőt alkalmazzák. Ezekkel a természetes gyógytényezőkkel való kezelések mikéntjét, azoknak helyi jellegét úttörőként dr. Benedek Géza nyugalmazott balneológus főorvos dolgozta ki és ismertette számos tudományos értekezleten. Ma ezeket a kezeléseket a város számos gyógykezelő intézetében rendszeresen végzik. Közép-európai kuriózumszámba mennek a város úgynevezett magánofettái is, vagyis a családi házak alagsorában, pincéiben kialakított száraz gázfürdők. A Hankó völgye földtani rezerváció, mert itt található a vidék két arzénes ásványlelőhelye: az auripigment és a realgár. A patakmedrekben szabad kvarckristályok – „mármarosi gyémántok” - találhatók, s a kovásznai vasércből öntötték régen a ma már régiségszában menő vaskályhákat.
A település első okleveles említése 1548-ból való, de az ember rég megtelepedett itt, ugyanis az elszórtan előkerülő régészeti leletek a csiszolt kőkorszakig nyúlnak vissza. A Várhegyen olyan régészeti leletek kerültek elő, többek között római köztársaság idejebeli érmék, melyek arról győznek meg, hogy az itt fekvő - mondába foglalt – „Tündér Ilona vára” búvóhely lehetett a középkorban is. Mint régészeti lelőhely, egyben turisztikai objektum is.

(Kisgyörgy Zoltán)

SEPSISZÉK    | fel

Területe a Baróti- és Bodoki- hegységek közötti, tölcsérszerűen kiszélesedő völgyben, az úgynevezett Oltfejtől kezdődően, a folyó mellett, illetve az abba ömlő patakok völgyében lévő falvakat, a Szépmezőt, dél-kelet felé a Feketeügy mentén, kinyúlva Feldobolyig a Bodzai-hegyek északi, défelé egészen a szomszédos Barcaságig, a hegység keleti lábainál, illetve a két folyó mellet létesült falvakat fogalata magába. Ide tartozott a Bacon patakától délre, a Baróti-hegyek nyugati és az Olt folyó határolta Erdővidék déli részének kilenc faluja is, ahol már 1359-től, Sepsiszék függelékeként egy külön közigazgatási egység, Miklósvárszék alakult ki. Az utóbbi a 18. század fordulóján, megtartva közigazgatási jogait, egy főkirálybíró vezetése alatt egyesült Háromszékkel. Miklósvárszék saját neve alatt, noha Háromszék laza alárendeltsége alatt állt, 1876-ig, a fennmaradt, akárcsak Kézdi-, Orbai- és Sepsiszéket, egy alkirálybíró irányította. A vármegyésítés után mind a négyük a régi néven járássá lett, és a székek területébe beékelődött Felső-Fehér vármegye falvaival Háromszék vármegyét alkották. Ekkor csatolták a Málnástól északra, a Mikó-család birtokán alakult Mikóújfalut és Sepsibükszádot is Háromszék Sepsijárásához, azelőtt e két település ugyancsak Felső-Fehér vármegyéhez tartozott.
Sepsiszék nevét a Szászsebes környékéről ide telepített sebesi székelyekről kapta. A Szászsebes környéki, ma Fehér megyéhez tartozó Kelnek, Récs, Árkos, illetve Egerpatak a mai háromszéki falvak Kálnok, Réty, Árkos és Egerpatak névpárjai. A névazonosságok a sepsi székelyek előbbi szálláshelyeire utalnak. A sebesi (sepsi) székelyek földjét először az 1252-ben kiállított oklevél említi. Ekkor kapta a királytól adományba a sebesi székely Akadás fia Vince (Bencenc) Székföldjét. A Sepsiszékkel délen határos terület határvonalán Vecer, Középbérc, Debrenfő, Benedekmezeje, Havad, Korlátpatak, melyeket a Székföldjét bíró tulajdonosok és a sepsi székelyek közötti 14-15. századi peres iratok említenek, ma is élő helynevek.
A pápai tizedjegyzék 1332-ből Sepsiszék területén (beleértve az ide tartozó Miklósvárszék 6 faluját) összesen 25 katolikus plébániát jegyzett. Az akkor már létező települések száma (feltehetően kőtemplom nélkül) az említetteknél jóval több lehetett, igazolja ezt az olyan kis falu 1353-as említése, mint Zoltán, avagy a következő században először felbukkanó Málnás (1421), Komolló (1426), Szotyor (1448), Aldoboly és Kökös (1461).
A szék területén az említett régi települések mellett az 1567-es összeírás még újabb 9 falut jegyzett. A románok lakta falvak a Bodzákon és a szék délkeleti szél-vidékén nagyrészt a 18. század második felében, mások még ennél is később jöttek létre.
Sepsiszék települései közül Illyefalva és Sepsiszentgyörgy nyert el mezővárosi rangot. Illyefalva a jelenben községközpont. Városi rangját végérvényesen 1876-ban, a vármegyésítéskor vesztette el. Sepsiszentgyörgy előbb Sepsiszék, aztán Háromszék, a vármegyésítés után Háromszék vármegye központja lett. A jelenben megyeszékhely.

Sepsiszentgyörgy    | fel

Területén és környékén hamar megtelepedett az ember. A város keleti részén, Erprestetőn, a város nyugati végén, a Debren pataktól jobbra, az Őrkő hegyen, a pataktól balra Gémváránál a csiszolt kőkorszak településeit tárták fel a régészek. A bornzkori műveltség emlékei ugyancsak az Eprestetőn és az Őrkőn kerültek elő. A Szemerja városrészen talált szkíta sírlelet Kr. u. az 5. századból való. A dákok jelenlétét Bedeházánál, az Eprestetőn és a Szemerja pataka bal partján talált tárgyi emlékek, pénzérmék bizonyítják. A római kor emlékeit a város területén a Híd és a Csíki utcák közötti részen tárták fel. Itt a régészek egy villa rustica létezését feltételezik a 2-3. századból. Az Eprestetőn az ásatások a népvándorlás korából a gepidák ittlétét, a gótok huzamosabb ideig való megtelepedését igazolták. A szlávokra utaló régészeti emlékek ugyancsak az Eprestetőről kerültek elő.
A magyarok megtelepedésének legkorábbi emlékei a vártemplom dombjáról és a bedeházi malom teraszáról valók a 11. század elejéről. A bedeházi magyar falu egy vaskori réteg fölé telepedett. A feltárt négyzetes alakú, félig földbeásott, egyik sarkában boltozatos tűzhelyes lakóházai, azt bizonyítják, hogy a város határában egy 12. századi Árpád-kori település létezett. Hasonló település maradványai a vasútállomás környékén is előkerültek.
Sepsiszentgyörgyöt legelőször az 1332-es pápai tizedjegyzék említi. Nevét temploma védőszentjéről, Szent György lovagról kapta. Zsigmond király és felesége Cillei Borbála 1427-ben több mint két hétig Sepsiszentgyörgyön tartózkodott. A meglévő dokumentumok közül először az 1461. október 22-én keltezett, a székelyek alispánja, Szepesi Bálint által kibocsátott oklevél említi Sepsiszentgyörgyöt, mint várost. Jelentős év 1448, mikor Magyarország kormányzója, Hunyadi János látogatott Sepsiszentgyörgyre és vett részt Sepsiszék közgyűlésén. Bethlen Gábor idejében a szék és a város viszonya, ugyanakkor végérvényesen a vásártartási joga is elrendeződött. II. Rákóczi György fejedelemnek a lengyel trón megszerzésére irányuló törekvése Erdélyt a pusztulásba sodorta. A szultán 100 000 tatárt küldött az országra. A Bodzai-szoroson betört tatár had bevette Sepsiszentgyörgy templomvárát is. A városvédők nagy részét legyilkolták, a várost lerombolták és felgyújtották, a mintegy 750 életben maradtat rabszíjra fűzve elhurcolták. A Habsburg korszak is több alkalommal pusztulást hozott a városra. A székely határőrség Mária Terézia korában való erőszakos újraszervezésekor Sepsiszentgyörgy a székely huszárezred parancsnoki székhelye lett.
A város történetének legdicsőségesebb korszaka az 1848-49-es szabadságharc idejére esik. Háromszék székházában jelentette ki Gábor Áron, hogy ágyúkat önt a szék számára, és ennek köszönhetően döntöttek a fegyveres önvédelem mellett. A város költségén Kiss János harangöntő műhelyében 4 ágyút öntöttek. 1849-ben Sepsiszentgyörgy és környéke számos ütközetnek és megszállásnak volt szenvedője. Az elnyomatás éveiben a Makk-féle Habsburg-ellenes összeesküvés leleplezése után Váradi Józsefet és Bartalis Ferencet 1854. április 29-én a város határában, az Őrkő hegy lábánál a Vesztőhelyen végezték ki kötél általi halállal.
A Vesztőhelytől a belvárosba vezető Váradi József utca kiszélesedő része volt az egykori Baromvásár tér. Itt áll a város régi görögkeleti temploma, melynek Szent György a védőszentje. Mai formáját 1871-1872-ben kapta. A templom melletti régi épületben működött 1795-től a város első román nyelvű iskolája.
A szabadságharc bukása után a város lassan elindult a gazdasági és kulturális fellendülés útján. 1853-ban gőz-pálinkafőző létesült, 1857-ben Wellenreiter János beindította Háromszék első sörgyárát. 1851-1853 között felépült a város kórháza. Az 1850-es évek után letelepedő zsidók felvirágoztatták a kereskedelmet és a kisipart. Több magyar kereskedő és számos iparos is megélhetésre talált a növekvő városban. 1879-ben megalakult az Első Székely Szövőgyár. A Brassó-Kézdivásárhely vasútvonal megépítésével 1891-től Sepsiszentgyörgy is bekapcsolódott az országos vasúti közlekedésbe. Az 1899-ben létesített Dohánygyár a város központjában épült Bérpalotában indult be. A gyár épületei a Székely Szövőgyár mellett 1907-ig épültek fel. Szintén 1899-ben kezdték el a város vízvezeték hálózatának a kiépítését. 1908-tól a városi villanyvilágítás indult be. Az első mozit 1912-ben nyitották meg.
A városnak már az 1830-as éveiben volt kaszinója. A színjátszásnak az úgynevezett Bálház adott helyet. Az első híradás, hogy „D. földbirtokos csűrszálájában” előadást tartottak, 1838-ból való. Az 1860-as évektől a vándortársulatok előadásának a város piacterén épített emeletes középület, a H. Schwarzenberg K. csarnok (az egykori városháza, ma színház) adott otthont. 1899-ben a termet állandó színházteremmé alakították át. Ezzel Erdélyben Sepsiszentgyörgy lett, Kolozsvár és Dés után, a harmadik olyan város, melynek állandó színházterme volt. Sepsiszentgyörgynek 1948-tól állandó színtársulata van, mely ma Tamási Áron nevét viseli. Ugyanez az épület ad otthont a szocializmus éveiben, 1986-ban alapított Andrei Mureşan román színházi tagozatnak is.
A város első nyomdája 1874-ben indult be. Ez évtől a Sepsisszentgyörgyön jelent meg a Brassóból ideköltözött Nemere, melynek helyét 1883-tól a Székely Nemzet című újság vette át, 1906-tól 1944-ig pedig a Székely Nép. Az újság, könyv és más kiadványok nyomtatását 1882-től a Jókai Nyomda Rt. vállalta magára. A 20. század elején egy újabb nyomda, a Kossuth-nyomda is beindult. Itt adták ki 1902-től a Háromszéki Híradót.
A városban virágzott a zenei élet is. A zenei életben aranybetűvel jegyzik 1927-et, ekkor hangversenyzett a Székely Nemzeti Múzeum dísztermében Bartók Béla.

(Demeter Lajos)

«« vissza | fel

 

 
Untitled Document








 

További médiapartnerek:
Sláger Rádió, Székely Hírmondó, Polyp TV, Profi Rádió, Plusz Portál, Erdővidék Hetilap, Marosvásárhelyi Rádió, www.erdovidek.ro, 24 FUN, Fókusz portál

 

Untitled Document
Háromszék NapilapSepsi RádióKrónika NapilapDuna Televizió
2.0 verzió Copyright © 2007 Háromszéki Magyarok Világtalálkozója
szerkesztő: Török Enikő és Péter Orsolya | design: Kolumbán Hanna | web-fejlesztés: Cast kft