«« bezár

2007. június 30: …aztán lesz, ami lesz (Botka László nyolcvanéves)

Háromszék napilap: Kultúra


Váry O. Péter felvétele

Botka László színművész néhány napja, június 26-án töltötte a 80. évét. Önmagában is szép kor, nem mindenkinek adatik meg. Ha hozzátesszük, hogy ebből a nyolc évtizedből több mint hatot a színpadon töltött el, most is játszik, és folyamatosan újabb ,,csíneken" töri a fejét — igazán irigylésre méltó.

Miként pályája is: mindig a csúcson, elkényeztetve a nézők és a szakma által (megérdemelten, tegyük gyorsan hozzá), csupa jó kritikák, díjak tucatjával… Hosszú, önmaga megítélése szerint is teljes életéről több ízben vallott lapunkban. Ezúttal terveiről, a hogyan továbbról kérdeztük. Mert Botka László — bár több mint húsz éve nyugdíjas — a mai napig aktív. Igaz, ebben az évadban nem kapott szerepet, utoljára a Csárdáskirálynőben láthatta a közönség. A színpadtól azonban — legyen az falusi kultúrházé vagy a Nemzeti Színházé — elszakadni képtelen.
— Gyorsmérleg: hatvanegy éve vagy a színpadon, ebből kisebb megszakításokkal ötvenhatot Sepsiszentgyörgyön töltöttél el. Hadd ne idézzük most fel az elmúlt évtizedeket — az elkövetkezőkről beszéljél.
— Minden az Úristentől függ, ha tovább is így maradok egészségben, ahogy most vagyok, még egy kicsit szeretnék dolgozni, hogy tudjam, hová tartozom. Tudniillik a színpadot nem lehet olyan könnyen elfelejteni, az olyan a színésznek, ha száz évig él, akkor száz évig játszana, mert a színpadi játék megkönnyebbülés számára.
— Szerepeidet a színházban ismerjük, miken dolgozol azon kívül?
— Kaptam egy meghívást Alsócsernátonból, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján Kézdivásárhelyen őket kell konferálnom, délután pedig önálló műsort kell adnunk Veres Lászlóval, székely góbéságokat próbálunk összeszedni. Ez lesz augusztus 18-án, július 15-én pedig Dálnokba kell mennünk, ott lesz a falunapon fellépésünk. Egy Wass Albert-műsort is összeállítottam Adjátok vissza a hegyeimet címmel, ezzel a református egyház hívott meg Bicskére, Magyarországra. Ez egy húsz-huszonöt perces műsor, és melléje, ha kérnek, akkor valami vidámabb dolgot illesztek, inkább székely monológokat szeretnék.
— Hatvanegy év alatt rengeteg szerepet eljátsztál, számon tartottad, hogy mennyit?
— Vagy kétezret, ha nem többet. Volt olyan darab, amiben három szerepet is játsztam. Ilyen volt például a Júlia című Lehár-operett. Abban legelőször — mikor kezdtem a pályámat, ez volt az első szerepem hivatásos színpadon — az ifjú Kálmánt játsztam, utána a másod-táncoskomikus szerepét, a Zabos őrmestert, 1947-ben pedig Petrozsényban már eljátszhattam Bajusz Pistát, a nagy táncoskomikus szerepét is. Vagy a Csárdáskirálynőben legeslegelőször a jegyzőt játsztam, aztán Bóni grófot és most az öreg herceget.
— Életed szerepálmait eljátsztad-e?
— Egyetlenegyet nem. A Bánk bánból a Tiborcot szerettem volna eljátszani. A táncoskomikus vágya a széppróza, hogy megmutathassa, van szíve, lelke. Itt kétszer volt kiosztva, de egyszer sem osztották rám, nekem meg van egy elvem: szerepet nem kérek, szerepet vissza nem adok. Nem kértem, de most már nem merném elvállalni, mert már nehéz megtanulni azt a gyönyörű szép szöveget. Még egyetlenegy vágyam volna, ha bíznának bennem, Moliere-nek az Úrhatnám polgára, kis szöveg, meg tudnám még tanulni, ezt az egyet még szeretném megcsinálni.
— Mondhatni, egész életedben elkényeztetett színész voltál. Hogyan viszonyultál a hírnévhez?
— Nem éltem vele, ez volt a baj. Fazakas János elvtárs egyszer azt mondja nekem, te Lacika, gyere, töltsd ki azt a papírt, és kapsz egy Trabantot. Mondom, nincs pénzem. Nem kell pénz, ajándékba neked a munkádért adok egy Trabantot. Mondom, ne tessék, hát én soha nem fogok levizsgázni. Ilyen hülye voltam, na, mit csináljak? Én éreztem, hogy szeretnek, de nem éltem soha vissza senkinek a szeretetével. Igazad van, elkényeztettek általában, de mindig ügyeltem arra, hogy mindenkivel tisztességesen, becsületesen bánjak.
- Nem az utolsó szó jogán, attól messze vagyunk még, de a ,,hetvenkedésen" is túl: mit kívánsz az elkövetkező tizenöt-húsz esztendőre?
- Hogy ezt a drága székely közönséget még sokáig tudnám kabaréműsorommal és a Wass Albert-összeállításommal szórakoztatni. Szeretem a Székelyföldet, szeretem a székely embereket, hál’ istennek a feleségem egy nagyon karakán székely asszony, ötvennégy évet csak kibírtam vele valahogy, s közben magam is elszékelyesedtem. Nem is bánom. Vágyom haza Szatmárra, mikor hazamegyek, kimegyek a temetőbe, ott ülök egy órát anyám, apám sírjánál, elbeszélgetek velük, utána mondom, most már mehetünk haza. Mikor ide kerültem, és rájöttem, hogy mennyire szeretnek, azt mondtam, ha véletlenül egyszer meghalnék, engem ide, a Vártemplom tövébe temessenek el. Nem volt hiábavaló, hogy én ezt a pályát választottam. S ha még egyszer megszületnék, csak színész lennék. Még azt a két pofont sem bánnám, amit akkor kaptam apámtól, amikor hazamentem a szökés után. Kívánok az egész Székelyföldnek nyugodt, békés életet, maradjunk meg székelynek, maradjunk meg magyarnak, ez a kérésem. S én pedig vagy tíz évet ellötyögjek itt köztetek, aztán lesz, ami lesz.

Váry O. Péter – Háromszék napilap

«« fel | bezár