«« bezár

2007. június 21: Dr Dimény Imre az asztalfőn (Széchenyi-díjas professzor emeritus) Háromszék napilap: Közélet

Háromszék egykori és főleg mai hírességeinek számbavétele most folyik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának előkészítése ürügyén (2007. augusztus 17?20.). Az ügy egyik pártolójaként szinte naponként tapasztalom, hogy a kommunikációs lehetőségek megsokszorozódása ellenére milyen keveset tudunk egymásról, illetve a Kárpát-medencébe és a nagyvilágba szétszóródott földijeinkről.

Hetekkel ezelőtt megrökönyödve vettem észre, hogy olyan jelességek, mint az árapataki születésű Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész, sokkönyves szerző, vagy a nyujtódi származású Antal Árpád kiváló egyetemi tanár kimaradtak a háromszékiek névsorából.

Természetesen, én ezért elsősorban nem a szervezőket marasztalom el, hanem a szellemi közállapotok minősítése körül töprengek. Mert hiába az újság, a rádió, a televízió, az internet, ha nincs a közösségeinknek olyan szellemi mindenese, aki nyilvántartsa az értékteremtő elszármazottakat, akkor mindenféle hír, felhívás siket fülekre talál. Valamikor egyetlen tanító vagy a pap, még jobb esetben mindketten ellátták ezt a feladatkört, amelyet nem a hatóságok és nem a feletteseik osztottak rájuk, hanem a hagyományokban gyökerező hivatás.

Ennek ma sem vagyunk sok helyen híjával, Kisborosnyón Damó Gyula tanító úr vagy Szentkatolnán Bakk Pál és dr. Borcsa János, Uzonban Széplaki Károly és társai mindig résen vannak, olyannyira, hogy kedvelt lapjaik szerkesztőségeit is ők ,,riasztják", ha valami nevezetes évforduló következik.

A napokban Rétyen és Komollón térülve-fordulva több helyen és többen is elújságolták, hogy falujuk szülötte, dr. Dimény Imre (1922. szeptember 3.), a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a debreceni, a gödöllői és a Pannon Agrártudományi Egyetem díszdoktora, az agrárökonómia nagy hírű szaktudósa, professzor emeritus, volt mezőgazdasági miniszter - soroljam még? -, szóval dr. Dimény Imre az idei március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át Sólyom László köztársasági elnöktől.

Dr. Dimény Imre professzor emeritust kitüntetése alkalmából számos magyar lap üdvözölte, a Budapesten megjelenő Heti Világgazdaság márciusi száma egész oldalt szentelt neki, a Mezőgazdasági Technika áprilisi száma szintén terjedelmes írásban köszöntötte az idős akadémikust.

Dimény Imre fantasztikusnak is mondható szakmai karrierjét életpályájának több mozzanata és fordulója is színezi.

A Széchenyi-díjas professzor emeritus tizenhat gyermeket szülő komollói édesanya családjából származik. (Ma már van olyan falu, amelynek az összlakossága ennyi.) Édesapja négy elemit végzett, rendkívül olvasott és tájékozott emberként ismerték. Imre fia a két világháború között Gyergyószentmiklóson érettségizett. Egyik barátja tanácsára ment a mezőgazdasági főiskolára - ,,...ott székely az igazgató, mondd, hogy az vagy te is, biztosan felvesz" -, 1945-ben agrármérnöki diplomával kiment Magyarországra, ahol a ,,népi gyökerű szakemberre" igencsak szükség volt. 1951-ben kerül a minisztériumba. 1954-ben Debrecenbe ,,száműzik", de egy év múlva újra Budapestre hívják. Beveszik a párt központi bizottságába, 1967-ben már ő a mezőgazdasági miniszter.

1975-ben mint a mezőgazdasági reformok egyik motorját távolítják el - későbbi pályájának alakulását tekintve a legjobbkor -, ettől kezdve tudását az egyetemi oktatásnak, oktatásszervezésnek és a tudományos munkának szenteli.

A HVG-interjúból idézem:- Persze, tudjuk, nem volt minden fenékig habos torta. 1974-től kegyvesztett lett - nagyjából a reformpárti Fock Jenő miniszterelnökkel, Fehér Lajossal és Nyers Rezsővel egy időben...

D. I.: Csak annyi hangzott el, hogy a nem a párt irányvonala szerint tevékenykedők kimaradnak a kb-ból. Majd az, hogy az ismert körülményekre tekintettel a politikai bizottság nem javasol az új kormányba...Ez az a mozzanat, amely a mai értelmezés szerint személyét hitelessé és elfogadhatóvá, Széchenyi-díjra alkalmassá teszi, amelyet komollói édesapja ekként reagált le: ,,fiam, miniszter akárki lehet, de egyetemi tanár nem".

Apám nagyon büszke volt rám - mondta a HVG riportereinek -, de az is jellemző volt, hogy amikor a hatvanas évek közepén Romániában a tengerparton nyaralva Losonczi Pál akkori földművelési miniszter, utóbb államfő, mondván ,,még nem láttam soha székely családot", arra kért, látogassuk meg az enyéimet. Meg is érkeztünk, ünnepélyesen fogadták, leültették, de akkor is apám ült az asztalfőn, és nem a vendég Losonczi Pál. Dimény Imre múltját tekintve önkritikus. Az erőszakos téeszesítések, padlásseprések időszakáról mondja: Bár nem azonosultam a történtekkel, keveset tettem ellenük... Igyekeztem mindenből kivonni magamat... Biztos, tettem olyasmit is az életemben, amit ma nem tennék - zárja az interjút azt indokolva, hogy ez idáig miért kérte, ne tüntessék ki.

Ma öt egyetem díszdoktora.

Jóleső érzés, hogy Komollón számon tartják. És ha a maga 85 évével nem is vállalkozik arra, hogy a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján részt vegyen, a komollóiak és mi is úgy tekintjük, mintha ő ülne az asztalfőn.

Sylveszter Lajos – Háromszék napilap

«« fel | bezár