«« bezár

2007. július 3: Háromszéki honfoglalás (Hazanéző, Háromszék napilap)


A Pincetető halomsírját és 300 méteres körzetét a régészek megvédték a ráépítéstől - Sylvester Lajos felvétele

Mi, erdélyi, különösen a székelyföldi magyarok 1990 után a találkozók évtizedeit éljük, nemrég szóltam arról, hogy ötévenként vagy évenként találkoznak az érettségi vizsgák izgalmait, a felnőtté válás kihívásait együtt átélők, találkoznak a főiskolák és egyetemek végzősei, van, amikor összejönnek az egy évjárathoz tartozó falubeliek, s tulajdonképpen a térségünket nyáron át behálózó falunapok is ezekre a találkozókra épülnek, ebből nőttek ki, ezekből halmozódtak össze.

Két évvel ezelőtt a kalandok elől sem kitérő, sőt, ezeket gyakran kiprovokáló háromszéki vezető ember, dr. Demeter János megyei tanácselnök valahol a mondákkal beültetett Maksa és Eresztevény, a Besenyői-tó fölötti Óriáspince-tetőn járt, s amint ezt több alkalommal is elmesélte és nyilatkozatokba foglalta, megtetszett vala neki a pazar kilátás erről a szakrális hegyről, és megfogalmazódott benne az ötlet: valamiképp alkalmat kellene teremteni arra, hogy az itt élőkkel és az innen messzi földre származottakkal megoszthassa azt a látványélményt, amelyet az Óriáspince-tető a véle szövetségre lépő és a vállára kényelmes sétával felhágó kíváncsiaknak nyújt.

A népmesék és mondák stiláris elemei a maguk természetességével épülnek be jegyzetembe. Maga a Pincetető is népmesei elem, pince szavunk a mélységek, a kút, a meder irányába mozdítják el az értelmezést és fantáziát, a pince szóval társított fogalom a magasságok felé emeli a látványt, a látomást. Észrevették ezt már évezredekkel ezelőtt is a Háromszéken élők, másképp nem erre a kenyér formájú hegyre hordták volna össze kunhalmaikat, amelyek közül egy, talán mutatóban, megmaradt. Tudtak erről a csodás kilátóról honfoglaló és hazát teremtő székelymagyar eleink is, akik mondákkal és mesékkel beültették ezt a hegyet, megrakták az Óriáspincét mindenféle kinccsel, s rálelt ennek a kenyér alakú hegynek a titokzatos varázsára Jókai Mór és Orbán Balázs is, az előbbi már egyféle székely mitológiát is teremtve, ide helyezte Bálványosvár című regényének helyszínét, a székely rabonbánok nemzetgyűlését, amelyen azt kellett eldönteni, hogy a kunok harcias nemzetségét beengedjék-e erre a földre, vagy harcba szálljanak vélük.

Jókainak nem volt érzelmileg sem idegen ez a cipó alakú hegy, ennek a válláról vagy a homlokáról be lehet látni Szentivánlaborfalvára, Laborfalvi Róza Benke névre hallgató családjának származás szerinti falujába. Olyan közel van ide ez az alsó-háromszéki falu, hogy az az érzése a hegy hátára felsétáló gavallérnak, innen a csokor virágot be lehetne dobni a hegy lábától egy kicsit arrébb egymásba fogózkodó falvakba.
Orbán Balázs, a legnagyobb székely nemcsak megcsodálta, hanem meg is örökítette ezt a hegytetőt, mondáit szorgosan összegyűjtötte, és monumentális művének díszítésére, a mindenkori magyarok épülésére használta fel.

Háromszéki kilátó

Nincs szándékomban a nagy megfigyelők sorába beállni, de Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla egyik háromszéki lírai fotóalbuma, a felső-háromszéki előszavazása közben sejlett föl bennem, hogy Petőfi utolsó, Szendrey Júliához címzett levelét, amelyben Háromszék szépséges voltáról ír, az a tájélmény is ihlethette, amely a medence laposára benyúló hegyek hátáról-homlokáról látható, s amely a Kárpát-kanyar koszorúhegyeivel kerített medencét kisebb léptékben ugyan, de a Kárpátok által körbeölelt lapály egészéhez teszi hasonlatossá. Háromszék medencealjának, ennek a síkságnak, rónának a pereme, a karéja kőből van rakva, akárcsak a Magyar Alföldé. Amit a Kézdiszentlélek feletti Perkőről látható panorámáról mondtam, azt a látványt most áttelepíthetem a Pincetetőre, ahonnan ez a Két Nemere- és a Nagy Sándor-csúcs felől alányúló hegy, a Perkő is látszik, de ha az Óriáspince-tetőről átnézek a Zágon és Papolc közti Láhó homlokára, ugyanez a látvány fogad: Háromszék a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország kicsinyített mása.

És ha mostani látomásainkat visszavetítjük régmúlt időkbe, amelyekről Jókai, Orbán Balázs és annyian mások írtak, akkor elképzelhetjük azt, amit augusztus 20-ra virradó éjszaka a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának zárómozzanataként látni is fogunk. Láng- és füstjelzéssel, lármafahíradással innen, a Pincetetőről hírt adhatnak egymásnak a háromszéki emberek. Fényjelzés küldhető a tetőről a Bodoki-hegyre, amely a Nagymurgó és a Nagycsomád déli homlokáról visszaverődik az Olt völgyébe, fénycsóva világít át majd a Baróti-hegységre, amelyről Erdővidék falvai láthatják majd a lángot, és értelmezhetik az üzenetet.


Kilátó a Besenyői-tó felé - Sylvester Lajos felvétele

És a falvak, városok mindenikéből égő gyertyaként lármafatüzek fénye villan vissza majd a Pincetetőre.

Háromszék egészét bevilágító lármafás jelzés lesz ez.

Az augusztus 20-án meggyújtott lármafák nem ellenség érkezését üzenik, hanem a nagyvilágba szétszóródott magyarok hazaérkezését köszöntik, akik erre a háromnapos rendezvénysorozatra jönnek, s előbb az igazi vagy a választott szülőfalu, a város rendezvénykínálataiból részesülnek, és maguk is alkotói lesznek ezeknek. Mert az első nap, augusztus 17. Háromszék falvainak a napja. Egy nagy falutalálkozó-sorozat, amely átfogja az egész megyét, s amelyen helyet kapnak a Háromszéken vendégeskedő testvértelepülések is. Az én szülőhelyemen például szobrot avatunk a kommunizmus éveiben koncepciós perben kétszer is elítélt felsőcsernátoni Rákossy Árpád jogászdoktornak, Alsócsernátonban millenniumi zászlóavatásra és a két Csernátonban egész napot betöltő rendezvénykavalkádra kerül sor. A második nap, augusztus 18-án nagyobb tájegységek, nagyjából a régi székely székek központjának találkozóit és rendezvényeit ejtik meg Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Barót központtal.

Világtalálkozó a Pincetetőn

S a harmadik nap, augusztus 19-én következik a Háromszék hegymellkasához ölelt nagy rendezvény az Óriáspince-tetőn. Ahhoz hasonlatos ez, mint ami aratás, betakarítás alkalmával történik: előbb kévét kötnek a búzából, mereklyét raknak a sarjúból, majd felkalangyázzák a gabonát, buglyába rakják a szénafüvet, sarjút, s aztán asztagba, kazalba rakják a termést. A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója a szervezőkkel és a résztvevőkkel egyeztetett szándékok szerint a szülőföldhöz tartozás érzésének erősítése, szétszóratásunk nemkívánatos következményeinek mérséklésére lesz alkalmas, a családi és baráti találkozások, a szakmai, kulturális, ifjúsági, női és mindenféle civil szervezet és szövetség, hitbeli gyülekezetek találkozólánca lesz ez, s annak a Bod Péter alkotta életelvnek a jegyében öleli át Székelyföld déli térségét, amely így hangzik: ,,Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni nagy vétek."
A mi hazánk s a mi belső anyaországunk, autonómiánk alapja és záloga a Székelyföld. Nem csak a nagyvilágba szétszóródott háromszéki kortársainkat szólítjuk haza, hanem a históriai idők feledésében ködlő eleink szellemét is ideidézzük. Ez alkalomra Háromszéki olvasókönyv címmel antológia jelent meg. A háromnapos rendezvényt követően, augusztus 20-án a hazalátogatók és vendéglátóik a másik háromszéki látóhegyen, a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn a Szent István-napi búcsún vehetnek részt. Árpád fejedelem évében élünk, a háromszéki új honfoglalás is ennek a jegyében zajlik.

Sylveszter Lajos - Háromszék napilap

«« fel | bezár