«« bezár
2007. június 21: Dr Dimény
Imre az asztalfőn (Széchenyi-díjas professzor
emeritus) Háromszék napilap: Közélet
Háromszék egykori és főleg
mai hírességeinek számbavétele most folyik a Háromszéki
Magyarok Világtalálkozójának előkészítése ürügyén
(2007. augusztus 17?20.). Az ügy egyik pártolójaként
szinte naponként tapasztalom, hogy a kommunikációs
lehetőségek megsokszorozódása ellenére milyen keveset
tudunk egymásról, illetve a Kárpát-medencébe és a
nagyvilágba szétszóródott földijeinkről.
Hetekkel ezelőtt megrökönyödve vettem
észre, hogy olyan jelességek, mint az árapataki születésű
Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész, sokkönyves
szerző, vagy a nyujtódi származású Antal Árpád kiváló
egyetemi tanár kimaradtak a háromszékiek névsorából.
Természetesen, én ezért elsősorban
nem a szervezőket marasztalom el, hanem a szellemi
közállapotok minősítése körül töprengek. Mert hiába
az újság, a rádió, a televízió, az internet, ha nincs
a közösségeinknek olyan szellemi mindenese, aki nyilvántartsa
az értékteremtő elszármazottakat, akkor mindenféle
hír, felhívás siket fülekre talál. Valamikor egyetlen
tanító vagy a pap, még jobb esetben mindketten ellátták
ezt a feladatkört, amelyet nem a hatóságok és nem
a feletteseik osztottak rájuk, hanem a hagyományokban
gyökerező hivatás.
Ennek ma sem vagyunk sok helyen híjával,
Kisborosnyón Damó Gyula tanító úr vagy Szentkatolnán
Bakk Pál és dr. Borcsa János, Uzonban Széplaki Károly
és társai mindig résen vannak, olyannyira, hogy kedvelt
lapjaik szerkesztőségeit is ők ,,riasztják",
ha valami nevezetes évforduló következik.
A napokban Rétyen és Komollón térülve-fordulva
több helyen és többen is elújságolták, hogy falujuk
szülötte, dr. Dimény Imre (1922. szeptember 3.), a
Magyar Tudományos Akadémia tagja, a debreceni, a gödöllői
és a Pannon Agrártudományi Egyetem díszdoktora, az
agrárökonómia nagy hírű szaktudósa, professzor emeritus,
volt mezőgazdasági miniszter - soroljam még? -, szóval
dr. Dimény Imre az idei március 15-én Széchenyi-díjat
vehetett át Sólyom László köztársasági elnöktől.
Dr. Dimény Imre professzor emeritust
kitüntetése alkalmából számos magyar lap üdvözölte,
a Budapesten megjelenő Heti Világgazdaság márciusi
száma egész oldalt szentelt neki, a Mezőgazdasági
Technika áprilisi száma szintén terjedelmes írásban
köszöntötte az idős akadémikust.
Dimény Imre fantasztikusnak is mondható
szakmai karrierjét életpályájának több mozzanata és
fordulója is színezi.
A Széchenyi-díjas professzor emeritus
tizenhat gyermeket szülő komollói édesanya családjából
származik. (Ma már van olyan falu, amelynek az összlakossága
ennyi.) Édesapja négy elemit végzett, rendkívül olvasott
és tájékozott emberként ismerték. Imre fia a két világháború
között Gyergyószentmiklóson érettségizett. Egyik barátja
tanácsára ment a mezőgazdasági főiskolára - ,,...ott
székely az igazgató, mondd, hogy az vagy te is, biztosan
felvesz" -, 1945-ben agrármérnöki diplomával
kiment Magyarországra, ahol a ,,népi gyökerű szakemberre"
igencsak szükség volt. 1951-ben kerül a minisztériumba.
1954-ben Debrecenbe ,,száműzik", de egy év múlva
újra Budapestre hívják. Beveszik a párt központi bizottságába,
1967-ben már ő a mezőgazdasági miniszter.
1975-ben mint a mezőgazdasági reformok
egyik motorját távolítják el - későbbi pályájának
alakulását tekintve a legjobbkor -, ettől kezdve tudását
az egyetemi oktatásnak, oktatásszervezésnek és a tudományos
munkának szenteli.
A HVG-interjúból idézem:- Persze,
tudjuk, nem volt minden fenékig habos torta. 1974-től
kegyvesztett lett - nagyjából a reformpárti Fock Jenő
miniszterelnökkel, Fehér Lajossal és Nyers Rezsővel
egy időben...
D. I.: Csak annyi hangzott el, hogy
a nem a párt irányvonala szerint tevékenykedők kimaradnak
a kb-ból. Majd az, hogy az ismert körülményekre tekintettel
a politikai bizottság nem javasol az új kormányba...Ez
az a mozzanat, amely a mai értelmezés szerint személyét
hitelessé és elfogadhatóvá, Széchenyi-díjra alkalmassá
teszi, amelyet komollói édesapja ekként reagált le:
,,fiam, miniszter akárki lehet, de egyetemi tanár
nem".
Apám nagyon büszke volt rám - mondta
a HVG riportereinek -, de az is jellemző volt, hogy
amikor a hatvanas évek közepén Romániában a tengerparton
nyaralva Losonczi Pál akkori földművelési miniszter,
utóbb államfő, mondván ,,még nem láttam soha székely
családot", arra kért, látogassuk meg az enyéimet.
Meg is érkeztünk, ünnepélyesen fogadták, leültették,
de akkor is apám ült az asztalfőn, és nem a vendég
Losonczi Pál. Dimény Imre múltját tekintve önkritikus.
Az erőszakos téeszesítések, padlásseprések időszakáról
mondja: Bár nem azonosultam a történtekkel, keveset
tettem ellenük... Igyekeztem mindenből kivonni magamat...
Biztos, tettem olyasmit is az életemben, amit ma nem
tennék - zárja az interjút azt indokolva, hogy ez
idáig miért kérte, ne tüntessék ki.
Ma öt egyetem díszdoktora.
Jóleső érzés, hogy Komollón számon
tartják. És ha a maga 85 évével nem is vállalkozik
arra, hogy a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján
részt vegyen, a komollóiak és mi is úgy tekintjük,
mintha ő ülne az asztalfőn.
Sylveszter Lajos – Háromszék napilap
«« fel
| bezár